Az otthonnak a valódi otthonnak, a háznak ahonnan jöttünk illata, íze, zamata és aromája van. A kapu csikorgása amint át beléptem nap, mint nap olyan nyugalmat adott egy fáradt nap után, amit csak ott

Az otthonnak a valódi otthonnak, a háznak ahonnan jöttünk illata, íze, zamata és aromája van. A kapu csikorgása amint át beléptem nap, mint nap olyan...

loading...

Az otthonnak a valódi otthonnak, a háznak ahonnan jöttünk illata, íze, zamata és aromája van. A kapu csikorgása amint át beléptem nap, mint nap olyan nyugalmat adott egy fáradt nap után, amit csak ott, csak akkor és csakis a szülői házban éltem meg. Lépcsők vezettek fel a kis vályogház közepén és az ablakból esténként néztem a lenyugvó napot. Olyan békés volt, olyan nyugalom volt, amit az óta sem éreztem, mióta elhagytam azt a nádfedeles házikót. Kirepültem így mondjuk és valóban, mint mikor a fióka megtanul repülni úgy kapunk szárnyra és megyünk ki a nagyvilágba. De ahol csikorog az ajtó, és minden bútornak, vánkosnak, kikeményített ágyneműnek otthon illata van oda még most is vissza visszatérek álmaimban és könnyáztatta arccal ébredek fel. Hiszen csak álom volt. Óh, csak álom volt. Mert már öreg évtizedek teltek el, a ház ugyan még ott áll, de a szeretetet, az otthon melegét adó emberek: a szülők már egy jobb helyre távoztak. Nem tudjuk biztosan, hogy jobb hely e? De szeretnénk azt hinni, hogy ők megdolgoztak azért, hogy ott legyenek, és onnan vigyáznak minket. Nekünk pedig az emlékek maradnak: a nádfedeles házikóról, a sparhelten készülő egyszerű ám nagyon finom ételekről, a tisztaszobáról, a petróleumlámpa pislákoló fényéről, amitől az egész szegényes szoba olyan ünnepi köntösbe öltözött, a kandallóban ropogó tűzről. Nekem ez a szeretet, a szeretteim emléke, ez az otthon melege. Ahová szeretettel hazavártak, ahol támogattak, ahol meghallgatták mi történt velem aznap és ahol emberré neveltek a legjobb tudásuk szerint. Köszönöm drágáim. köszönöm, hogy voltatok és, hogy a szívemben örökké ott vagytok most is amíg én is be nem csukom magam mögött utoljára a csikorgó kaput a nádfedeles házban a képzeletem szárnyán suhanva. Köszönöm, hogy felneveltetek. Köszönöm, hogy ember lehetek általatok, értetek és veletek mindörökké